Csillagok

Néhány héttel ezelött öszi szünet volt az iskolában. Keve hazahozott magával egy könyvet, amiböl minden nap olvasnia kellett. Eleinte nem is volt semmi gond; a könyv egy gyermekkönyv sorozat ötödik része. A kezdeti részekben a föszereplö kisfiú még csak harmadikos, ebben pedig már negyedikes és a fö bonyodalom, hogy születik egy kistesó. A célközönség könnyen behatárolható: harmadikos-negyedikes gyerekek. A nyelvezete vicces és korszerü, ha öszinte akarok lenni, szeretem a svéd gyerekkönyveket. Minden a kisfiú szemszögéböl van elmesélve. Az egyik fejezetben épp azon dühöng, hogy a búvóhelyét a házban át kellett engednie a bátyjának, egy féltestvérének, aki váratlanul hazaköltözött az anyjához. Azt bizonyítandó, hogy a bátyja nem olyan jó fej, mint ahogy Anya hiszi, elmeséli, hogy a múltkor az egyik barátjával kutakodtak a szobájában és az ágy alatt egy halom pornóújságra leltek. Annyira gusztustalan képek voltak benne, hogy a barátja el is hányta magát késöbb, mert ö nézegette

Már az elején is terveztem egy bejegyzést a svéd iskoláról, de bevallom tíz év elteltével sem értem még pontosan a felépítését. Örömmel veszek minden hozzászólást - úgy is mint pedagógus Svédországban (csak a FB-os ismeröseim között is vannak jó néhányan magyarok a svéd oktatásban) és úgy is, mint diákok, vagy szülök. Amikor elöször idecsöppentünk és a gyermekeinket iskolába irattuk, elöször egy elökészítö osztályba kerültek. Azon a helyen nem volt más bevándorló rajtunk kívül, így három gyermekünkre jutott egy tanár, aki gözerövel igyekezett svédül tanítani öket. Egy-két hónap után aztán be-beülhettek az osztályukba órára, de még mindig sok idöt töltöttek a saját tanárukkal külön. Azt hiszem, akkor ismertük meg Melindát is, aki nyelvileg segítette öket az órákon és évekig volt az anyanyelvi tanáruk. Ezt a tényt itt rögtön meg is jegyezhetjük, hogy ebben az országban minden más anyanyelvü diáknak joga van az anyanyelvi oktatáshoz hetente egy alkalommal. Az egyetlen feltétel cs

Mint tudjuk, a személyi szám általános használatát a magyar Alkotmánybíróság 1991-ben a személyes adatok védelme érdekében megtiltotta. Talán jól is tették, ki tudja? Svédországban van személyi szám. Lényegében nincs is más. Ez tíz számjegyböl áll, amelyben az elsö hat a születés dátuma, további három a születés száma azon a napon, az utolsó pedig egy kontrollszám, amit az elözö kilenc generál. Az utolsó elötti számjegyböl pedig leolvasható az illetö neme. (El is hiszem, hogy ez manapság problémák forrásává válhat...) Ha orvoshoz mész, ha csomagot váltassz ki a postán, ha LED tévét veszel a müszaki boltban hitelre, ha egyéni vállalkozást indítassz; nem kell más, mint a személyi számod (illetve a személyi igazolványod, ami azt tartalmazza). Ez rengeteg mindent leegyszerüsít. Nem kell közüzemi számlákkal fel-alá rohangálnod, hogy hazavihess egy robotgépet, vagy telefont részletre. Lényegében a rendszer átlátható. Egy pillanat alatt látják a boltban mennyi volt az elözö évi adóz

(Ez a svéd kifejezés annyira illett ide, de azt hiszem, meg kell magyaráznom. A "kulturkrock" egy összetett szó. A "kultur" az kultúra, a "krock" meg ütközés. A fennmaradó egyéb végzödés a többesszámot jelöli.) Emlékszem, az elsö benyomásaink a svédekröl kizárólag pozitívak voltak. Minden hivatalba, vagy üzletbe ha elmentünk, kedvesen fogadtak, segítökészen és tisztelettel bántak velünk. Mindezt azon a szürön át szemléltük, ahogyan úgy általában egy magyar átlagemberrel bánnak a boltban, vagy egy okmányirodában Magyarországon. Gondolom, nem kell bemutatnom. Az itt tartózkodásunk elsö hetében visszavittem a boltba egy csomag lazacot, ami büdös volt, amikor otthon kinyitottuk. A szótárból kerestem ki a szavakat hozzá. Elnézések közepette azonnal kicserélték. Mondjuk ez még mindig így van. Hozod a blokkot és egy hónapon belül nem kell az okát sem megadnod miért viszel vissza egy vasalózsinórt, vagy parabola antennát. Vagy visszaadják a romlott hús dup

Nem vagyok politikus, sem közgazdász, szóval ne is számítsatok arra, hogy alapos gazdaságpolitikai áttekintést fogtok kapni ebböl a tárgyból. Itt is meg kell elégednetek egy személyes hangú bejegyzéssel. Nemrég volt egy betegem akinek urdu volt az anyanyelve. Menekültként jöttek ide néhány hónapja és a férfi szívét operálni kellett. Épp azon gondolkodtam, hogy ha mégsem kapják meg a menekült státuszt is jól járt: a világ egyik legjobb egészségügyi szolgáltatását kapta ingyen. Mielött reggel hazamentem volna, meghatott hangon mondta el, mennyire hálás nekünk. Azt mondta, hogy itt nem is emberek, hanem angyalok dolgoznak. Elmesélte, hogy az osztályon a mütét elött elsírta magát, mert nem volt biztos benne, hogy újra láthatja a családját. Egy növér, amikor látta megvígasztalta és elintézte, hogy a család kaphasson egy szobát néhány napra a kórházban. És hogy most is, az operáció után; mi mindig mindent elmondunk, hogy mit csinálunk és állandóan mosolygunk, pedig ö folyton ugráltat m

Emlékszem az érzésre az elsö napokban, hogyan szorult görcsbe a gyomrom, ha arra gondoltam, mi minden áll még elöttünk. Azt megértettem, hogy elöször a nyelvet kell megtanulnunk valamelyest, ha boldogulni szeretnénk. Nemcsak nekem, mindannyiunknak: az öt évestöl a harminchárom évesig. Hamar kiderült számunkra, hogy ezt a harcot mindenkinek saját magának kell megvívnia és hogy nincsenek egérutak. Mindenki azt mondja, hogy minél kisebb egy gyerek, annál könnyebben tanulja meg a nyelvet. Én is ezt hittem mindaddig, amíg nem tapasztaltam valami teljesen mást. A tizenkét éves nagylányunk viharos gyorsasággal szedte fel magára a svédet, mintha valamiféle közös tudatalattiból kapkodná ki a szavakat. A többieknek jó pár évbe beletelt, amíg valamelyest kiigazodtak a nyelvben és elfogadható szintü dolgozatokat adtak be az iskolában. Járed egészen gyorsan tanult, de a fiatalabbak nem boldogultak olyan könnyedén. Gina mind a mai napig úgy érzi, angolul sokkal könnyebben ki tudja fejezni

Július elsején lesz tíz éve, hogy kiköltöztünk Svédországba. Már egy ideje készülök gondolatban arra, hogy valamiképpen összefoglaljam ezt az idöszakot. Mégiscsak jubilálunk. Valószínüleg több bejegyzés is lesz a témában; nem hiszem, hogy egy alkalommal ki tudom önteni Nektek a lelkem. Hát akkor vágjunk is bele: HOVATARTOZÁS, avagy NEMZETISÉGI ÖNTUDAT Az elsö három évben teljesen és visszavonhatatlanul magyarnak éreztem magam. Az ittlétünk olybá tünt csak, mint egyfajta hosszúra nyúlt nyaralás. Magyar módra gondolkodtam, magyar módra álltam hozzá a tanuláshoz, a munkához, a gyerekeim nyüstöléséhez ("tanulj gyerek, hogy legyen belöled valami! sokkal többre vagy képes, mint ezek az elkényeztetett kölykök itt..."). Érzetre olyan volt, mintha a köldökzsinór - ami Magyarországgal összekötött minket - még mindig elevenen pulzált volna. Továbbra is teljesen képben voltunk a gazdasági és politikai változásokkal, tudtuk, mi hogyan is müködik otthon. Frissek voltak az emléke