Csillagok

Mint tudjuk, a személyi szám általános használatát a magyar Alkotmánybíróság 1991-ben a személyes adatok védelme érdekében megtiltotta. Talán jól is tették, ki tudja? Svédországban van személyi szám. Lényegében nincs is más. Ez tíz számjegyböl áll, amelyben az elsö hat a születés dátuma, további három a születés száma azon a napon, az utolsó pedig egy kontrollszám, amit az elözö kilenc generál. Az utolsó elötti számjegyböl pedig leolvasható az illetö neme. (El is hiszem, hogy ez manapság problémák forrásává válhat...) Ha orvoshoz mész, ha csomagot váltassz ki a postán, ha LED tévét veszel a müszaki boltban hitelre, ha egyéni vállalkozást indítassz; nem kell más, mint a személyi számod (illetve a személyi igazolványod, ami azt tartalmazza). Ez rengeteg mindent leegyszerüsít. Nem kell közüzemi számlákkal fel-alá rohangálnod, hogy hazavihess egy robotgépet, vagy telefont részletre. Lényegében a rendszer átlátható. Egy pillanat alatt látják a boltban mennyi volt az elözö évi adóz

(Ez a svéd kifejezés annyira illett ide, de azt hiszem, meg kell magyaráznom. A "kulturkrock" egy összetett szó. A "kultur" az kultúra, a "krock" meg ütközés. A fennmaradó egyéb végzödés a többesszámot jelöli.) Emlékszem, az elsö benyomásaink a svédekröl kizárólag pozitívak voltak. Minden hivatalba, vagy üzletbe ha elmentünk, kedvesen fogadtak, segítökészen és tisztelettel bántak velünk. Mindezt azon a szürön át szemléltük, ahogyan úgy általában egy magyar átlagemberrel bánnak a boltban, vagy egy okmányirodában Magyarországon. Gondolom, nem kell bemutatnom. Az itt tartózkodásunk elsö hetében visszavittem a boltba egy csomag lazacot, ami büdös volt, amikor otthon kinyitottuk. A szótárból kerestem ki a szavakat hozzá. Elnézések közepette azonnal kicserélték. Mondjuk ez még mindig így van. Hozod a blokkot és egy hónapon belül nem kell az okát sem megadnod miért viszel vissza egy vasalózsinórt, vagy parabola antennát. Vagy visszaadják a romlott hús dup

Nem vagyok politikus, sem közgazdász, szóval ne is számítsatok arra, hogy alapos gazdaságpolitikai áttekintést fogtok kapni ebböl a tárgyból. Itt is meg kell elégednetek egy személyes hangú bejegyzéssel. Nemrég volt egy betegem akinek urdu volt az anyanyelve. Menekültként jöttek ide néhány hónapja és a férfi szívét operálni kellett. Épp azon gondolkodtam, hogy ha mégsem kapják meg a menekült státuszt is jól járt: a világ egyik legjobb egészségügyi szolgáltatását kapta ingyen. Mielött reggel hazamentem volna, meghatott hangon mondta el, mennyire hálás nekünk. Azt mondta, hogy itt nem is emberek, hanem angyalok dolgoznak. Elmesélte, hogy az osztályon a mütét elött elsírta magát, mert nem volt biztos benne, hogy újra láthatja a családját. Egy növér, amikor látta megvígasztalta és elintézte, hogy a család kaphasson egy szobát néhány napra a kórházban. És hogy most is, az operáció után; mi mindig mindent elmondunk, hogy mit csinálunk és állandóan mosolygunk, pedig ö folyton ugráltat m

Emlékszem az érzésre az elsö napokban, hogyan szorult görcsbe a gyomrom, ha arra gondoltam, mi minden áll még elöttünk. Azt megértettem, hogy elöször a nyelvet kell megtanulnunk valamelyest, ha boldogulni szeretnénk. Nemcsak nekem, mindannyiunknak: az öt évestöl a harminchárom évesig. Hamar kiderült számunkra, hogy ezt a harcot mindenkinek saját magának kell megvívnia és hogy nincsenek egérutak. Mindenki azt mondja, hogy minél kisebb egy gyerek, annál könnyebben tanulja meg a nyelvet. Én is ezt hittem mindaddig, amíg nem tapasztaltam valami teljesen mást. A tizenkét éves nagylányunk viharos gyorsasággal szedte fel magára a svédet, mintha valamiféle közös tudatalattiból kapkodná ki a szavakat. A többieknek jó pár évbe beletelt, amíg valamelyest kiigazodtak a nyelvben és elfogadható szintü dolgozatokat adtak be az iskolában. Járed egészen gyorsan tanult, de a fiatalabbak nem boldogultak olyan könnyedén. Gina mind a mai napig úgy érzi, angolul sokkal könnyebben ki tudja fejezni

Július elsején lesz tíz éve, hogy kiköltöztünk Svédországba. Már egy ideje készülök gondolatban arra, hogy valamiképpen összefoglaljam ezt az idöszakot. Mégiscsak jubilálunk. Valószínüleg több bejegyzés is lesz a témában; nem hiszem, hogy egy alkalommal ki tudom önteni Nektek a lelkem. Hát akkor vágjunk is bele: HOVATARTOZÁS, avagy NEMZETISÉGI ÖNTUDAT Az elsö három évben teljesen és visszavonhatatlanul magyarnak éreztem magam. Az ittlétünk olybá tünt csak, mint egyfajta hosszúra nyúlt nyaralás. Magyar módra gondolkodtam, magyar módra álltam hozzá a tanuláshoz, a munkához, a gyerekeim nyüstöléséhez ("tanulj gyerek, hogy legyen belöled valami! sokkal többre vagy képes, mint ezek az elkényeztetett kölykök itt..."). Érzetre olyan volt, mintha a köldökzsinór - ami Magyarországgal összekötött minket - még mindig elevenen pulzált volna. Továbbra is teljesen képben voltunk a gazdasági és politikai változásokkal, tudtuk, mi hogyan is müködik otthon. Frissek voltak az emléke