Csillagok

Jehova tanui egy héttel késöbb újra visszajöttek, de csak köszönni akartak, mondták és én öszintén hálás voltam érte, hogy ezúttal nem akartak beszélgetésbe bonyolódni velem. Az egyikük azért még gyorsan megkérdezte, elolvastam-e a brossúrát, amit nálam hagytak és én öszintén megmondtam nekik, hogy nem. Igazából már a múlt héten is mondtam, hogy nem fogom elolvasni, de végül elfogadtam egyet, mert azt gondoltam, így gyorsabban szabadulok. Miután elmentek, eszembe jutott egy délután úgy 15 évvel ezelött. Akkoriban már házasok voltunk, Mercike másfél éves volt. Mielött Mercike megszületett volna szorgalmasan eljártunk templomba és a fiatalok hittanóráira. Igazából maguk a hittanórák elég szárazak voltak és a legtöbb kérdésünkre nem kaptunk választ, de a jó az volt benne, hogy a kb 10-12 fiatal hittanóra után is együtt maradt és képesek voltunk órákon keresztül beszélgetni Istenröl és az élet számos mélyenszántó dolgairól. Volt, hogy kocsiba ültünk és elugrottunk Szentendrére, vagy felme

Minden egyes alkalommal mielött dolgozni mennék elmondom Kevének is, hogy tudja mire számítson. Valahogy így: "Kicsim, anya hamarosan elmegy dolgozni, Te meg itthon leszel apával." Mire a válasz: "Én is megyek veled dolgozni." "Én is szeretném, hogy velem gyere, de oda nem jöhetsz, mert még kicsi vagy én nem tudok Rád vigyázni. Beteg embereket kell ápolnom..." Ilyenkor szomorú lesz, megölel, de mondom neki, hogy este hazajövök és majd együtt alszunk. Különösen nehéz volt neki mondanom, hogy dolgoznom kell menni a hét közepén, amikor éppen egy megfázással küszködött, de sajnos a munkát mindennél elörébb kell helyeznem, amíg 7 ember léte függ a megkeresett filléreimtöl. "Kicsim, anyának hamarosan el kell mennie dolgozni.", mondom. "Én is megyek veled.", válaszolja a forgatókönyv szerint. "Tudod, hogy nem jöhetsz velem oda." De akkor felcsillan kis, csupán 34 hónapos szeme: "Most beteg vagyok. Kérlek vigyél engem a kórházba

A múltkor rapport után odaszól a fönököm: "Merci gyere majd be hozzám, beszélni akarok veled!" "Ez súlyosan hangzik" - jegyzi meg egy munkatársam, de tudom, hogy csak hülyéskedik, úgyhogy bemegyek még azelött, hogy átvennék néhány beteget... Tavaly összel kaptam hározatlan idejü szerzödést a munkahelyemen, de csak 75%-ban, mivel Keve miatt nem dolgoztam teljes idöben. Ennek az a hátránya, hogyha szeretnék többet dolgozni, nem tudok, csak ha a munkáltatónak éppen kell munkaerö, ami mostanában nem nagyon fog elöfordulni, ahogy nézem. A klinikánk különben is benne van a szószban, két megye is úgy döntött ösztöl máshonnan vásárolják meg a szivsebészetet - ugyan nem szakmai, hanem kényelmi okokból - már más dolgokat is "vásároltak" Uppsalából, mostantól 5 évig minden egyebet is oda visznek. (Az egészségügy is csak üzlet, mi más lenne...) Uppsala nem volt semmi egyébként, nem átallottak hozzánk telefonálni és felajánlani növéreknek, orvosoknak, nem akarnak-e ná

Tegnap voltunk a sebésznél Lindesbergben. Felvetette, hogy akár egy ülésben meg lehetne operálni Attila mindkét csípöjét, tekintettel magával az operációval együttjáró kockázatokra: letudni egyszerre az egészet; igaz, dupla annyi idö alatt. Akár 3 hónapon belül kés alá fekhet, de addig is Attilának aktívan fogynia kellene, hogy növelje az esélyeit. Nyilván az altatóorvos már kevéssé volt ilyen pozitiv, aggasztotta Attila állapota, a 30 éve tartó szteroidkezelés, a mellékvesekérgek elégtelensége, a túlsúly, a trombózis. Az ö felelössége ugyanis, hogy akit egyszer elaltat, az fel is ébredjen, a sebész csak trancsíroz. Attila teljesen fel van dobva, örül, hogy akár egész hamar túl lehet az egészen, mert ahogy ö mondja, csak nyerhet az ügyön. Ha sikerül, akkor azért - ha ott marad az asztalon, akkor meg azért. De engem ma hajnalban kidobott az ágy és az sem sokat segített, hogy Keve ezúttal ugyan nem a fejemet rugdosta álmában, hanem a nyakamat ölelte. Már olyan sokszor átéltem ugyanezt.

Kifejezetten a maihoz hasonló esös vasárnapokon, amikor a génjeimben nyugvó melankóliám elegendö táptalajt nyer ahhoz, hogy az engem ért benyomásokat valamiféle fájdalmasan gyönyörü felismerésbe mossa össze, szeretek élni a legjobban. Ilyenkor megnyílnak a lelki szemeim és életünk kirakós-darabkái a helyükre hullanak hogy kirajzolják azt a képet, amihez mindaddig túl vak, túl elfoglalt, túl büszke voltam. Örebroból hazafelé megálltunk Freibergben a Templomnál. Attila már akkor is nagyon kiütött volt, 16 órát vezetett. Másnap bementünk a Templomba és amíg én beültem két szekcióra, addig Attila megkérte a templomi munkásokat, hadd pihenjen le a díványra. Ugyanis miközben átöltözött, pillanatok alatt kiverte a víz és elhagyta az ereje. Templom után aztán a kellemesen olcsó (föleg az észak-európai színvonal után) német élelmiszerekböl bevásároltam és estebédet készítettem, amitöl újra eröre kaptunk és másnap folytattuk az utat Dabas felé. Attila nem volt jól egyetlen napig sem, amíg itth