Kereszt a vállon

Kifejezetten a maihoz hasonló esös vasárnapokon, amikor a génjeimben nyugvó melankóliám elegendö táptalajt nyer ahhoz, hogy az engem ért benyomásokat valamiféle fájdalmasan gyönyörü felismerésbe mossa össze, szeretek élni a legjobban. Ilyenkor megnyílnak a lelki szemeim és életünk kirakós-darabkái a helyükre hullanak hogy kirajzolják azt a képet, amihez mindaddig túl vak, túl elfoglalt, túl büszke voltam.

Örebroból hazafelé megálltunk Freibergben a Templomnál. Attila már akkor is nagyon kiütött volt, 16 órát vezetett. Másnap bementünk a Templomba és amíg én beültem két szekcióra, addig Attila megkérte a templomi munkásokat, hadd pihenjen le a díványra. Ugyanis miközben átöltözött, pillanatok alatt kiverte a víz és elhagyta az ereje.

Templom után aztán a kellemesen olcsó (föleg az észak-európai színvonal után) német élelmiszerekböl bevásároltam és estebédet készítettem, amitöl újra eröre kaptunk és másnap folytattuk az utat Dabas felé.

Attila nem volt jól egyetlen napig sem, amíg itthon voltunk és a tartózkodásunk a végéhez közeledik. Hat napig kórházban is volt tüdöembólia gyanújával, amit addigra, amire tehetetlen orvosai megálmodták a CT-t már bottal üthették a nyomát.

Már nyaralásunk elsö napján sem volt jól. Iszonyatos hátfájás gyötörte és a rendelöintézet röntgenjén két gerinccsigolya kompresszióját látták. Az állapota egyre csak rosszabbodott, eljött az a pont, amikor már sem fekve, sem ülve nem tudott megmaradni, amikor már a létezö összes gyógyszerrel bedrogoztuk és nem használt, Mama füzöt vett, amit késöbb lepedös körbecsavarással is kombináltunk, hiába, Irénke megmasszírozta, de nem lett jobb semmitöl.

Medveczky Tibi, Orosz Árpi és Kocsis Tomi nemrég mentek el. Hoztak nekünk úrvacsorát és lelki üzenetet. Megáldották Attilát még egyszer ( a kórházban egyszer már megáldotta Kocsis Tomi és Bíró püspök). Nekem többször volt sírhatnékom ez alatt a hónap alatt, mert nem tudtam, hogy mennyit lehet még a halál árnyékának völgyében flangálni anélkül, hogy az ember ott maradna. Amikor Attila mesélte Tominak a kórházban, hogy olyan, mint egy macska, aki már 8 életét elhasználta, Tomi csak azt mondta neki:

"- Attila, neked három macskád van..."

Amikor az ember gyötrödik, általában van lehetösége arra, hogy elöbb vagy utóbb rájöjjön a szenvedése értelmére, vagy céljára. Mint egy test és egy lélek, ezt is meg szoktuk osztani: Attila szenved helyettem is, én meg kutatom a válaszokat helyette is.

Sok segítséget kaptunk. Látható és láthatatlan helyekröl is. Mély lelki élményeim voltak, amelyekröl ezen a fórumon nyilván nem fogok beszámolni.

Egy héten belül haza kellene indulnunk. Még nem tudjuk, hogy együtt, vagy külön, kínlódva, vagy megkönnyebbülve.

Nem, nyaralás az végképp nem volt, de voltak benne különleges pillanatok, szent pillanatok, amelyeket jobban értékeltünk, mint ha minden flottul ment volna. És volt benne még valami: az egyre erösödö reménye valami csodának, ami még elöttünk van.