Csillagok

Tegnapelött este ismét a buszon hazafelé. Miután a busz felszed a kórháznál, néhány megállóval késöbb a centrumban megáll velünk egy kicsit és így betekintést szerezhetünk a városközpont péntek esti életébe. Rajtunk kívül, akik mindenféle emberbaráti munkakörökböl igyekszünk hazafelé tíz óra körül, csak fiatalok vannak odakint. Szórakozást keresve, kicsípve és kicsit becsípve bandákban jönnek-mennek, néhányan a buszunkra is felszállnak. Egyszercsak megakad a tekintetem egy kolduson. Itt ez nem mindennapi látvány, az utóbbi idöben jelentek csak meg, az itteni szem nincs hozzájuk szokva. Ahogy nézem az öregembert, hogyan ül néhány kötegbe rakott újságpapíron, mellette a szatyrai, amik mind a gardróbját, mind pedig az éléskamráját hivatottak magukban foglalni, arra gondolok, hogy rögtön felismertem, hogy hajléktalan koldussal van dolgom. Mint ahogyan mi növérek a világ majd minden táján körülbelül ugyanazt tanuljuk, hogy növérek lehessünk, és ugyanígy a takarítónök, meg a kéményseprök, m

Ha holnaptól az olajfúró tornyok kiszáradnak és a finomítók bezárnak, az örebroi buszok továbbra is menetrendszerüen járni fognak. Október 1-töl a gépjármüpark felét lecserélték biogáz buszokra, ami azt jelenti, hogy a városi buszjáratok mindegyike a megszokott világoskékröl lilára váltott. Miközben valamelyik nap a buszmegállóban vártam az új buszra, azon gondolkoztam, micsoda történelmi pillanat részese vagyok. Nem olyan történelmi, amelyik bekerül majd az iskolás törikönyvekbe is, de mégis. Az örebroi buszok kékböl lilába váltottak és én éppen ott éltem, amikor ez történt. Erröl eszembe jutott az otthoni Szabadság híd amelyik akkor váltott galambszürkéböl zöldbe, amikor én éppen ott éltem. Persze meg nem tudnám mondani, hogy pontosan mikor is történt mindez, de emlékeim vannak róla és különösen azért emlékszem, mert imádtam azt a szürkét és nekem a lelkem mélyén az a híd még mindig ugyanolyan. Az a helyzet a külföldön éléssel, hogy igazán sehol sem vagy otthon. Érezheted magad ott