Gáz: van

Ha holnaptól az olajfúró tornyok kiszáradnak és a finomítók bezárnak, az örebroi buszok továbbra is menetrendszerüen járni fognak. Október 1-töl a gépjármüpark felét lecserélték biogáz buszokra, ami azt jelenti, hogy a városi buszjáratok mindegyike a megszokott világoskékröl lilára váltott.

Miközben valamelyik nap a buszmegállóban vártam az új buszra, azon gondolkoztam, micsoda történelmi pillanat részese vagyok. Nem olyan történelmi, amelyik bekerül majd az iskolás törikönyvekbe is, de mégis. Az örebroi buszok kékböl lilába váltottak és én éppen ott éltem, amikor ez történt. Erröl eszembe jutott az otthoni Szabadság híd amelyik akkor váltott galambszürkéböl zöldbe, amikor én éppen ott éltem. Persze meg nem tudnám mondani, hogy pontosan mikor is történt mindez, de emlékeim vannak róla és különösen azért emlékszem, mert imádtam azt a szürkét és nekem a lelkem mélyén az a híd még mindig ugyanolyan.

Az a helyzet a külföldön éléssel, hogy igazán sehol sem vagy otthon. Érezheted magad otthonosabban az egyik, vagy a másik helyen, de mindenhol kilógsz a sorból és kíváncsi vagyok, hogy ez elmúlhat-e valaha? Nem csak az itt élö borongós, sírva vigadó magyarok mondják ezt, hanem más nációk itt élö tagjai is. Merci lelkesen mesélte, hogy az egyik ismeröse svédül töri a perzsát és a lány elmesélte, hogy otthon ö már svédnek számít, de itt meg csak egy bevándorló. Mindezzekkel együtt a lány egyháztag és boldog, mert ö se nem perzsa, se nem svéd, hanem mormon, ahogy ö mondja.

Gina most itthon van, 39,2 a láza. Persze az ember rögtön az új influenzára gondol. Fura, hogy Magyarországon állítólag tarol, itt is ott is felbukkan, meg iskolákat zárnak be, itt meg minden teljesen nyugis. Persze a munkatársaim betegek idönként, de nem többen, mint általában a téli idöszakban. Közben mindenféle összeesküvés elméletek keringenek a neten népírtásról, hogy az ember már tényleg nem tudja, mi a jobb: ha elkap egy agyonmutálódott vírust, vagy inkább beoltatja magát egy állítólag nem biztonságos oltóanyaggal. A munkahelyemen azt gondolom, mindenkitöl elvárják, hogy feliratkozzon az oltásra várók listájára, még ha nem is kötelezö, elvárják, hogy felelösségteljesen gondolkodj, már ami a betegeket illeti. De valahogy a természetemnél fogva nem szeretem követni a többi birkát, amit mindenki csinál, attól valahogy viszolygok. Mintha kódolva lenne bennem valahol, hogy amit a tömeg csinál, az rossz, attól meröben eltéröen mást kell csinálni.

Nem akarom beoltatni magam.

Keve szuperédes. Énekli A Palota ékköve betétdalát: o-na-na, o-na-na... és meghajol napjában többször. Nem vagyok oda a sorozatokért, a tv-ért meg pláne nem, de ezt a koreait szeretem.

Nemrég olvastam Coelho Alkimistáját és mint ahogyan a Palota ékköve is sok helyen, ez is azzal az üzenettel bír, hogyha meg akarod valósitani a személyes történetedet, akkor az egész univerzum összefog az érdekedben, hogy sikerrel járhass.

Ma ez az egyik legfontosabb nekem: hogy újra visszanyerhessem a hitemet a csodákban. A legborzasztóbb, ha az ember felnö és kezd jobban hinni a világnak, mint a saját belsö hangjának. Lehetnek riasztó hirek a világban, nekünk meg tudnunk kell, hogy mindez nem számít. A legjobb kikapcsolni a tv-t, elzárni a rádiót és becsukni az újságot. Egyre több emberrel talalkozom, aki hasonlóan gondolkodik hozzám.

Ha Jézus azt mondta, minden napnak megvan a maga baja és hogy az aggódásával senki sem növelhet a termetén egy arasznyit, akkor mivégre is akarunk a tömegtájékoztatás hatása alá kerülni? Én még nem érzem a krízist,mert van munkám. El tudom képzelni, hogy az, aki épp most vesztette el, az jócskán megérzi a börén, de nekem eddig semmi sem változott. Én ugyanúgy megveszem, amit megvettem eddig is, még akkor is, ha lehet, hogy a boltban már csak kevesebb ember szolgál ki. Ma még felesleges aggódnom és ha eljön a holnapnak a baja, azzal majd a holnapnak kell megbírkóznia.