Otthontalanul

Tegnapelött este ismét a buszon hazafelé. Miután a busz felszed a kórháznál, néhány megállóval késöbb a centrumban megáll velünk egy kicsit és így betekintést szerezhetünk a városközpont péntek esti életébe. Rajtunk kívül, akik mindenféle emberbaráti munkakörökböl igyekszünk hazafelé tíz óra körül, csak fiatalok vannak odakint. Szórakozást keresve, kicsípve és kicsit becsípve bandákban jönnek-mennek, néhányan a buszunkra is felszállnak. Egyszercsak megakad a tekintetem egy kolduson. Itt ez nem mindennapi látvány, az utóbbi idöben jelentek csak meg, az itteni szem nincs hozzájuk szokva. Ahogy nézem az öregembert, hogyan ül néhány kötegbe rakott újságpapíron, mellette a szatyrai, amik mind a gardróbját, mind pedig az éléskamráját hivatottak magukban foglalni, arra gondolok, hogy rögtön felismertem, hogy hajléktalan koldussal van dolgom. Mint ahogyan mi növérek a világ majd minden táján körülbelül ugyanazt tanuljuk, hogy növérek lehessünk, és ugyanígy a takarítónök, meg a kéményseprök, meg a sportolók, meg a hoteligazgatók is a magukét, valószínüleg a hajléktalanoknak is létezhet valamiféle know-how-juk. "Hogyan legyünk hajléktalanok? - egyszerü tanácsok kezdöknek", vagy valamiféle hasonló tananyag, amitöl az európai koldus bárhol felismerhetö koldussá válik. Szóval ott ült szegény már néhány ezreléknyi alkohollal a vérében és minduntalan a tálkájában halmozódó aprópénzeket piszkálta, amit az arra járó fiatalok neki szántak. A kezei félreérthetetlenül retkesek voltak (ez is az ismertetöjegyek közé tartozik), az arca hosszú ideje borotválatlan, ami közepesen hosszú piszkosszürke gondozatlan szakállat eredményezett és egy egészen újnak látszó CD lejátszó hevert a lábánal. Ez utóbbi nem illett bele az emlékeimben örzött képbe, de hát úgy látszik, ahogyan a növérek is különbözö országokban különbözö fizetést kapnak, ez a koldusokra is igaz lehet. Az egyik bank automatája elött üldögélt - gondolom, ez is benne lehet a kézikönyvben, mik azok a forgalmas helyek, ahol érdemes üldögélni - de ez alkalommal pechje volt. Az automata nem müködött és a fiatalok, akik csalódva fordultak el onnan, kevésbé voltak adakozó kedvüek. A bank ablakában egy legalább 28 colos képernyön minduntalan reklámok futottak, csupa elégedett és boldog emberrel a háttérben. Ahogyan ezt a képet néztem magam elött és megpróbáltam átérezni szerencsétlen embertársam sorsát, hirtelen a következö reklám jelent meg koldusunk fele fölött a kirakatban, fényeivel szinte belevágva a szürkülethez szokott szemekbe: "Ùj otthont szeretne? Ne habozzon, mi segítünk önnek!" Mit gondoltok? A koldus csak fizetett reklámarc volt?