Csillagok

Épp Magyarországon nyaralunk és már megint kidobott az ágy reggel ötkor. Ez mindig így van, ha sok minden kavarog a fejemben. Már az indulásunk is lélegzetelállító volt, ahogy szokott. Öreg kis Toyotánk, amelyik egyébként korát meghazudtolva úgy jár, mint egy óra és mindig lehet rá számítani, a tervezett indulásunk elötti napon délután egy órakor egyszerüen megállt az autópályán hazafelé jövet Kumlából. Akkor egy katasztrófának tünt, de így utólag látom, mennyi áldás volt benne. Már épp beértünk Örebroba amikor ez történt. Az autómentövel való szerzödésünk szerint a legközelebbi szervízbe kellett, hogy elvigyék és én nagyon örültem, hogy ez pont a Toyota szervízünk volt. Értünk Vedel jött el, az unokája mellöl ugrasztottuk ki. Érdekes látvány lehettünk, amint kicuccoltunk az autópálya leállósávjára az elakadást jelzö háromszög és az autó közé az éppen kölcsönkért sátorral, kempingszékkel és két nagy csomag WC-papírral, ami egy korábbi bevásárlásból maradt ott. A generátor halt meg. Ha

Talán hozzájárult, hogy korábban keltem fel ma is, mint bárki más és elkezdtem válaszolni a püspök levelére, amit nekem írt a múlt héten. Miután másfél órát írtam beláttam, hogy ha ezt most azonnal, átolvasás nélkül nem küldöm el neki, akkor nem küldöm el soha. Átolvastam. Utána letettem az elküldéséröl. Attila csak mosolyog az ilyen elküldetlen leveleimen, azt mondogatja, hogy ezeket össze kellene füznöm egy könyvvé, mert már millió van belölük. Igen, mert amikor belelendülök, akkor elkezdek olyanokat is írni, amiröl úgy érzem, hogy sokkal több, mint amit bárkinek tudnia kellene rólam, vagy több, mint amit meg tudna igazán érteni. De az ilyen levelek mégsem hiábavalóak, mert gyógyítják a lelkemet. Egy ilyen reggel után és ezen a borongós napon, amikor is szürke felhök egymást üzve váltakoznak az égen érzem, hogyan tölti ki a lelkemet a megnyugvás és a béke. Ha ma az elmúlás eljönne értem, megbékélve mennék vele. Ugyanakkor van bennem egy óriási hála és derü is. Elmennék vele, bár bo