Borongós nap

Talán hozzájárult, hogy korábban keltem fel ma is, mint bárki más és elkezdtem válaszolni a püspök levelére, amit nekem írt a múlt héten.

Miután másfél órát írtam beláttam, hogy ha ezt most azonnal, átolvasás nélkül nem küldöm el neki, akkor nem küldöm el soha. Átolvastam. Utána letettem az elküldéséröl.

Attila csak mosolyog az ilyen elküldetlen leveleimen, azt mondogatja, hogy ezeket össze kellene füznöm egy könyvvé, mert már millió van belölük.

Igen, mert amikor belelendülök, akkor elkezdek olyanokat is írni, amiröl úgy érzem, hogy sokkal több, mint amit bárkinek tudnia kellene rólam, vagy több, mint amit meg tudna igazán érteni. De az ilyen levelek mégsem hiábavalóak, mert gyógyítják a lelkemet.

Egy ilyen reggel után és ezen a borongós napon, amikor is szürke felhök egymást üzve váltakoznak az égen érzem, hogyan tölti ki a lelkemet a megnyugvás és a béke. Ha ma az elmúlás eljönne értem, megbékélve mennék vele. Ugyanakkor van bennem egy óriási hála és derü is. Elmennék vele, bár boldog vagyok. Tudom, minden rendben lesz majd, senki sem árthat nekem. Kézzelfoghatóan érzem, hogy szeretve vagyok és az értelmem összekapcsolódik a végtelenséggel.

Szeretem  ezeket a melankólikus, elmélyedös, öröklétet fürkészö napokat. A legtöbb napom inkább stresszes és futkosós és másokra gondolós, de ez ma olyan, mint amilyen én vagyok. Azt nem mondom meg milyen vagyok. Ha ismersz, tudod.