Tsatsiki és Trump

Néhány héttel ezelött öszi szünet volt az iskolában. Keve hazahozott magával egy könyvet, amiböl minden nap olvasnia kellett.
Eleinte nem is volt semmi gond; a könyv egy gyermekkönyv sorozat ötödik része. A kezdeti részekben a föszereplö kisfiú még csak harmadikos, ebben pedig már negyedikes és a fö bonyodalom, hogy születik egy kistesó. A célközönség könnyen behatárolható: harmadikos-negyedikes gyerekek. A nyelvezete vicces és korszerü, ha öszinte akarok lenni, szeretem a svéd gyerekkönyveket.

Minden a kisfiú szemszögéböl van elmesélve. Az egyik fejezetben épp azon dühöng, hogy a búvóhelyét a házban át kellett engednie a bátyjának, egy féltestvérének, aki váratlanul hazaköltözött az anyjához. Azt bizonyítandó, hogy a bátyja nem olyan jó fej, mint ahogy Anya hiszi, elmeséli, hogy a múltkor az egyik barátjával kutakodtak a szobájában és az ágy alatt egy halom pornóújságra leltek. Annyira gusztustalan képek voltak benne, hogy a barátja el is hányta magát késöbb, mert ö nézegette a képeket a legtöbbet.

Amire idáig elértünk én lemerevedtem és csak arra tudtam gondolni: ”Mi?!?!?! Minden szót jól értettem?”
Keve rögtön reagált: ”Mi az a pornóújság? Hogy kell betüzni? Be fogom írni a google-be…”

Szerencsére összeszedtem magam és sikerült lebeszélnem ebbéli terveiröl. Miután megtudta, miröl is van szó, már nem is érdekelte.  Én viszont teljesen ledöbbentem. Forgattam a könyvet jobbra-balra. A hátulján néhány elismerö mondat arról áradozott, hogy a könyv és írója 1999-ben díjat is nyert, mondván: ”A nyelvezet eredeti, majdnem mintha lehallgatták volna. Az iró valóban tudja, milyen gyereknek lenni manapság.”

Próbáltam ízlelgetni a szavakat, újra és újra olvastam a pornós részt: vajon csak én reagálom túl? Vajon miért is nem gondoltam arra, hogy a kilenc éves fiamnak beszéljek erröl korábban? Hát az iskolai irodalomból kell ezt megtudnia? Maradi vagyok, vagy csak normális?

Másnap tovább olvastam a csodálatos irodalmat, amiböl kiderült, hogy bátyus apja egy alkesz, aki hajléktalan és ha az utcán meglátja a fiát, megpróbálja lelejmolni egy kis apróra. A föszereplö kisfiút egy helyen a bátyja kondomszökevénynek nevezi, mert egy olyan igazi szerelemgyerek egy görög pasitól, aki azóta lelécelt. A kislány pedig egy új apukától van, aki folyton utazik és amikor épp távol van, Anya depis lesz.

Azt mondtam Kevének, hogy ezt a könyvet adja vissza és hozzon valami mást helyette.

Arról igazán nem tehetek, hogy a svéd társadalomban a családok egy jelentös része így épül fel. Minden pasitól marad egy-két emlék, a gyerek egy hetet apunál, egy hetet anyunál lakik, legjobb esetben. Évekkel ezelött hallottam egy nöi hírességet az újságban arról nyilatkozni, hogy ez a kéthetente gyerek a világ legjobb találmánya, mert ö tuti nem bírná, ha folyton vele laknának. Remélem, a gyerekei soha nem tanulnak meg olvasni.
Stockholmban 39 % a szingli háztartások aránya.

Nekem, mint felnöttnek olyan volt olvasni ezt a gyermekeknek szánt könyvet, mint egy szociológiai tanulmányt. A helyén tudtam kezelni a dolgokat. El tudom képzelni, hogy kisrácoknak, akiknek az életük tele van jövö-menö apukákkal és malac újságokkal és alkeszekkel, azoknak jó lehet tudni, hogy nincsenek egyedül. De hogy miért kell ezt minden gyerek arcába nyomni, azt nem igazán fogom.

Valahogy lassan feldolgoztam a dolgot, de Keve ma megint megrendülten jött haza. Be sem szállt az autóba, amíg el nem mondhatta nekem az ablaknál állva, olyan fontos volt:

”Anya! Ma arról néztünk egy filmet, hogy a nök szexuális zaklatás áldozatai és van ez a #metoo kampány is. Te tudtál róla? Aztán valahogy elkezdtünk beszélni Donald Trumpról, egy csomó dologról, amit csinált és amiket mondott és mindenki, de komolyan MINDENKI az osztályban gyülöli Trumpot. Annyira elszomorodtam ettöl. Azt modták, Hillary sokkal jobb elnök lett volna.”

”Tudod, Keve, te egy olyan világban cseperedsz  fel, ahol mindenröl meg kell próbálnod kialakítani a saját véleményedet. Ki kell alakítanod egy belsö iránytüt, mert amit olvasol, vagy látsz a tévében, annak jó, ha egy része igaz. Ezt már Merci is, aki médiaszakra járt elmondta annak idején, tizenévesen, hogyan irányítják az embereket. Ezért sem akart azzal tovább dolgozni.”

”Nagyon haragszom azokra az emberekre, akik megrendelésre írnak…”, mondta.

”Ne haragudj rájuk, nem tudhatjuk, miért teszik. Talán, amikor kijöttek az egyetemröl, azt gondolták, hogy tudósítani fogják az embereket, feltárják elöttük az igazságot. Utána odamennek hozzájuk és azt mondják, hogy ezt és ezt a dolgot kellene jó színben feltüntetni, vagy épp ellenkezöleg, lehúzni a sárba. Vagy különben a gyereket kivágják abból a jó suliból, amibe jár, vagy valami ilyesmi. Vagy mehet koldulni, mert sehol többet nem kap munkát. Hallottam ilyen újságírókról is. Nem könnyü ez.”

Tovább filozofált: ”Mondjuk valaki azt írja rólam, hogy megeröszakoltam száz nöt…” és a düh már a gondolatára is kiült a kis arcára, ”akkor mindenki elhinné.”

”Még ha nem is tudnák bebizonyítani, mert nem igaz, valószínüleg a neved örökre be lenne sározva. Igen, mindenki elhinné.”

”Legszívesebben felrobbantanám ezeket a helyeket.”, mondta és az újságok és tévétársaságok hírszerkesztöségeire gondolt.

Egyszerü és kivitelezhetetlen megoldás lenne, gondoltam. Mint olyan, felesleges is.  

Jézus PR-jába is belekavartak néhány ezüst- és aranypénzzel, és amire Róma felgyújtására került a sor, a jó nép simán be is vette Néró propagandáját, hogy a keresztények a felelösek a tüzvészért.  

Akié a hatalom, az uralkodik a gondolatok felett is. Valamivel nehezebb most, hogy vannak szociális médiák, de ennek a megoldására is láttunk példát a Homeland egyik epizódjában, ahol egy garmadányi fizetett posztolót alkalmaztak, hogy a kívánt irányba alakítsa a közhangulatot.

És ahogy ebbe belegondoltam, megbizsergett bennem a gondolat, hogy azzal, amit posztolok, akár százak, vagy ezrek véleményét alakíthatom… Emberi gyarlóság, de hirtelen megértettem, miért létezhetnek emberek, akik ilyesmivel képesek pénzt keresni…

(Bennfenteseknek: Épp ma olvastam Korihórról a Mormon könyvében, aki tévútra vezette az embereket Kr e 75-ben és amikor végül lefülelték, beismeröen többek között ezt mondta: ”De íme, az ördög megtévesztett; mert angyal formájában jelent meg nekem, és így szólt hozzám (…)  És én tanítottam a szavait; és azért tanítottam, mert tetszettek a testi gondolkodásmódnak; és addig tanítottam őket, míg nagy sikerem nem lett, olyannyira, hogy igenis elhittem, hogy igazak; és emiatt álltam ellen az igazságnak, méghozzá mindaddig, amíg ezt a nagy átkot nem hoztam magamra.”
Íme egy újabb bizonyíték arra, hogy a Mormon könyvét tényleg a napjainkban élö embereknek szánták.)

Én nem lepödöm meg azon, hogy a gyerekek manapság szoronganak. Mit tudtam én mindezekröl kilenc évesen? Még az esti filmet sem nézhettük meg, de elég is volt néha egy-egy mondatot elcsípni a Derrickböl ahhoz, hogy egy hétig frászt kapjak a sötétben.

Én magam sem tudom, mit hihetek el és mit nem. Minden hírt, különösen azokat, amelyek erös érzelmeket akarnak kelteni bennem, fenntartásokkal kezelek. Bármelyik irányba is akarnak formálni engem.

A Tsatsiki könyvröl Apa és én döntöttünk. Nem kell svéd szociológiai tanulmány a kilenc éves fiunknak.

Sajnos Svédországban nem létezik otthon oktatás. Ebben nem dönthetünk. Vajon mi az oka?!?