Hetvenes
Igazából csak szerettem volna megörökíteni egy dolgot, ami tegnap történt. Többek között azért is, mert mindent nem értek még belöle és hátha késöbb, amikor újraolvasom, a homlokomra csapok, hogy: aha!
Azt nem állítom, hogy roppant türelmes emberré feljödtem az utóbbi 20 évben, de azt legalább megértettem, hogy Isten idöszámítása kicsit más, mint az enyém. Vannak kinyilatkoztatásaim, amikre már 17-20 éve várok, hogy lássam öket beteljesülni, de türelem ... Az örökkévalóság hosszú. Föleg a vége felé ...
Tegnap nálunk járt egy területi hetvenes a feleségével. Svédországból hívták el, de lehet, hogy egy szép napon Nálatok is feltünik, mert Magyarország is az európai területhez tartozik, mint mondta. Ingvar Olsson-nak hívják. 11 gyermekük van és a legkisebb lányuk a városunkban lakott egy évig, amíg egyetemre járt és most misszióban van. Mindketten mondtak beszédet, ami leginkább a missziós munkáról szólt. (Persze Járed hol volt megint? Kint ült az elötérben! Irgum-burgum!)
Én tartottam a Vasárnapi Iskolát és ök is bent ültek. Utána Ingvar szóba elegyedett velem és kiderült, hogy Mo-ról jövök. Feltette a kérdést, mi szél hozott ide és akkor elmeséltem neki az egész kiköltözés történetét, úgy ahogyan valószínüleg sokan közületek velünk együtt testközelböl megélték. És azt is, hogy mennyi dolog volt ebben az egészben, ami a józan észnek ellent mondott. Például, hogy Mo épp az elsö cövek megszervezésének lázában égett és a férjemre számítottak, mint erös papságra. Például, hogy az egyház ma mindenkinek azt javasolja, hogy maradjon a helyén és ott építse az egyházat, ahol éppen van. Például, hogy munka és lakás nélkül kénytelenek voltunk eladni egy házat és felélni az árát az elsö évben. Például, hogy egy rokkant ember négy kicsi gyerekkel a semmire nem indul el. Csalódást okoztunk a vezetöinknek, a barátainknak, a családunknak azzal, hogy elmentünk. Mi az, ami a kezünkben volt? Egy kinyilatkoztatás. Egy személyes kinyilatkoztatás, ami felülírt mindent. Mindent, amit a józan ész diktált.
Azóta sokszor felteszem a kérdést: "Miért Uram? Igazán szükség volt erre?"
Ingvar is megkérdezte, hogy kaptunk-e már azóta megerösítést?
Miután a 12 éves lányunk váratlanul kiment bizonyságot tenni az indulásunk elötti utolsó alkalommal arról, hogy tudja, helyes, amit a szülei tenni készülnek, mert személyes megerösítést kapott róla?
Hogy az itteni püspökünk meghallgatott minket és a Lélek bizonyságot tett neki arról, hogy amit tettünk az így volt helyes?
Hogy csodával határos módon tanultam meg a nyelvet és végeztem el egy iskolát és kaptam munkát azonnal - még úgy is, hogy közben gyermeket szültem - holott bevándorló vagyok?
Hogy az ötödik gyermekünk már 2002-ben meg lett ígérve és a születése elött sok fájdalmon kellett keresztülmennünk - amit akkor nem értettünk - de minden pontosan úgy történt és Keve a kinyilatkoztatott idöben váratlanul betoppant?
Hogy Attila egy magyar sebész által lett itt megoperálva és olyan kezelést kap, amit otthon soha nem kapott volna és most nemcsak, hogy él, hanem 12 év után újra jár?
De ez nem jelenti azt, hogy az ember (mivel néha vak és nem lát a lelki szemétöl) nem látja a nehézségeket is maga körül. Mert nem a Mennyországba költöztünk, hanem még mindig a Földön élünk. Ez nem jelenti azt, hogy a rokonok, a barátok, a hazánk nem hiányzik olykor.
Milyen sokszor elolvastam azóta Lehi történetét és milyen sok mindent vonatkoztattam magunkra azóta! De néhány vers elkerülte a figyelmemet, amit viszont miközben még mindig beszélgettünk, Ingvar elökeresett a Mormon könyvéböl és felolvasta nekem. Mint mondtam, ma még nem értem öket teljesen.
"Ime az Úr megteremtette a földet, hogy lakjanak azon; és megteremtette gyermekeit, hogy birtokolják azt. És ö felnevel egy igazlelkü nemzetet, és elpusztítja a gonoszok nemzeteit. És az igazlelküeket értékes földekre vezeti, a gonoszokat pedig elpusztítja, és megátkozza nekik ezt a földet ömiattuk."
1 Ne 17:36-38
Azóta is azon goldolkozom, hogyan kell ezt pontosan értenem?
Azt nem állítom, hogy roppant türelmes emberré feljödtem az utóbbi 20 évben, de azt legalább megértettem, hogy Isten idöszámítása kicsit más, mint az enyém. Vannak kinyilatkoztatásaim, amikre már 17-20 éve várok, hogy lássam öket beteljesülni, de türelem ... Az örökkévalóság hosszú. Föleg a vége felé ...
Tegnap nálunk járt egy területi hetvenes a feleségével. Svédországból hívták el, de lehet, hogy egy szép napon Nálatok is feltünik, mert Magyarország is az európai területhez tartozik, mint mondta. Ingvar Olsson-nak hívják. 11 gyermekük van és a legkisebb lányuk a városunkban lakott egy évig, amíg egyetemre járt és most misszióban van. Mindketten mondtak beszédet, ami leginkább a missziós munkáról szólt. (Persze Járed hol volt megint? Kint ült az elötérben! Irgum-burgum!)
Én tartottam a Vasárnapi Iskolát és ök is bent ültek. Utána Ingvar szóba elegyedett velem és kiderült, hogy Mo-ról jövök. Feltette a kérdést, mi szél hozott ide és akkor elmeséltem neki az egész kiköltözés történetét, úgy ahogyan valószínüleg sokan közületek velünk együtt testközelböl megélték. És azt is, hogy mennyi dolog volt ebben az egészben, ami a józan észnek ellent mondott. Például, hogy Mo épp az elsö cövek megszervezésének lázában égett és a férjemre számítottak, mint erös papságra. Például, hogy az egyház ma mindenkinek azt javasolja, hogy maradjon a helyén és ott építse az egyházat, ahol éppen van. Például, hogy munka és lakás nélkül kénytelenek voltunk eladni egy házat és felélni az árát az elsö évben. Például, hogy egy rokkant ember négy kicsi gyerekkel a semmire nem indul el. Csalódást okoztunk a vezetöinknek, a barátainknak, a családunknak azzal, hogy elmentünk. Mi az, ami a kezünkben volt? Egy kinyilatkoztatás. Egy személyes kinyilatkoztatás, ami felülírt mindent. Mindent, amit a józan ész diktált.
Azóta sokszor felteszem a kérdést: "Miért Uram? Igazán szükség volt erre?"
Ingvar is megkérdezte, hogy kaptunk-e már azóta megerösítést?
Miután a 12 éves lányunk váratlanul kiment bizonyságot tenni az indulásunk elötti utolsó alkalommal arról, hogy tudja, helyes, amit a szülei tenni készülnek, mert személyes megerösítést kapott róla?
Hogy az itteni püspökünk meghallgatott minket és a Lélek bizonyságot tett neki arról, hogy amit tettünk az így volt helyes?
Hogy csodával határos módon tanultam meg a nyelvet és végeztem el egy iskolát és kaptam munkát azonnal - még úgy is, hogy közben gyermeket szültem - holott bevándorló vagyok?
Hogy az ötödik gyermekünk már 2002-ben meg lett ígérve és a születése elött sok fájdalmon kellett keresztülmennünk - amit akkor nem értettünk - de minden pontosan úgy történt és Keve a kinyilatkoztatott idöben váratlanul betoppant?
Hogy Attila egy magyar sebész által lett itt megoperálva és olyan kezelést kap, amit otthon soha nem kapott volna és most nemcsak, hogy él, hanem 12 év után újra jár?
De ez nem jelenti azt, hogy az ember (mivel néha vak és nem lát a lelki szemétöl) nem látja a nehézségeket is maga körül. Mert nem a Mennyországba költöztünk, hanem még mindig a Földön élünk. Ez nem jelenti azt, hogy a rokonok, a barátok, a hazánk nem hiányzik olykor.
Milyen sokszor elolvastam azóta Lehi történetét és milyen sok mindent vonatkoztattam magunkra azóta! De néhány vers elkerülte a figyelmemet, amit viszont miközben még mindig beszélgettünk, Ingvar elökeresett a Mormon könyvéböl és felolvasta nekem. Mint mondtam, ma még nem értem öket teljesen.
"Ime az Úr megteremtette a földet, hogy lakjanak azon; és megteremtette gyermekeit, hogy birtokolják azt. És ö felnevel egy igazlelkü nemzetet, és elpusztítja a gonoszok nemzeteit. És az igazlelküeket értékes földekre vezeti, a gonoszokat pedig elpusztítja, és megátkozza nekik ezt a földet ömiattuk."
1 Ne 17:36-38
Azóta is azon goldolkozom, hogyan kell ezt pontosan értenem?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése