Az Úr tenyerén
Egy barátunk hiányolta a naplómat; nem nagyon tudja, mi is van velünk mostanában. Gondoltam, írok egy pár sort; egy kicsit Neked is, András és azért is, hogy nekünk is fennmaradjon valami az életünknek erröl a szakaszáról. (No meg hogy el ne felejtsek magyarul :)
Háááát, ez az év vége meglehetösen sok megpróbáltatást hozott nekünk és azt sem tudom, hol kezdjem az elbeszélést.
Elöször is nyáron nem tudtunk hazamenni Magyarországra. Igaz, nem is terveztük, mert tudtuk, hogy Attilát tavasszal operálják és nem számoltunk azzal, hogy már egy hónappal a mütét után futni fog, mint a nyúl.
De az igazság az, hogy sok pénzt fektettünk bele az üzletünkbe és nem is nagyon volt miböl hazamenni. Csak a hazaút autóval oda-vissza közel 400.000:- forintba kerül a mai árfolyamon; ki-ki eldöntheti mennyire sok, vagy kevés és akkor nincs benne semmi egyéb mulatság. Mivel heten vagyunk, ez az összeg repülövel sem sokkal kevesebb, de akkor nincs otthon autónk és nem tudunk magunkkal vinni egy csomó gyerekruhát pl a hugomnak, aki január közepére várja Bendegúzt, sem visszafelé nem tudunk transzportálni mindenféle jót, amit a nagymamák olyan szeretettel konzerválnak nekünk üvegekbe (és amit olyan jólesik elövenni, amikor elötör bennünk a honvágy).
Bár én élveztem a svéd nyarat. Merci barátnöje, Lalus eljött hozzánk látogatóba Dabasról és a lányok nagyon jól találták magukat. Én meg imádtam, hogy minden reggel, mielött bárki felébredt volna a családból kimehettem Angie kutyával (aki egyébként úgy bolond, ahogy van) az erdöbe és megszedtem magam málnával, majd néhány héttel késöbb áfonyával. Még az sem szegte a kedvemet, hogy idönként megtámadtak a hangyák és egyszer a hajamon hazahoztam egy kullancsot is, amit Keve kezén araszolva sikerült idöben lelepleznem. Jó volt málnázással indítani a reggeleket, mert a szívem minden nap megtelt hálával Isten iránt amikor láttam magam elött ezt az erdei terített asztalt. Kár, hogy nem értek a gombákhoz, mert összel sokan teleszedik a fagyasztót gombával is.
Jó néhányszor el tudtunk menni strandra is, skandináv mértékkel mérve meleg és napos nyarunk volt.
Járed elballagott az általánosból (kilencedikböl) és felvették egy IT gimnáziumba. Akkor még mérnöknek készült, de idö közben rájött, hogy nincs sem türelme sem energiája olyan sok évet belefektetni valamibe, amit a végén nem is biztos, hogy szeretni fog. Így hát maradt ugyanabban az iskolában, csak átment szakközépbe, ahol legalább, ha végez, akár rögtön dolgozni is kezdhet és késöbb is tovább tanulhat.
Csupi is iskolát váltott az idén, hatodikban kezdett egy új helyen, ahol egy teljesen más technikával tanulnak, mint máshol. Nekem tetszenek az új ötletek és neki is, így belevágtunk. Ebben az iskolában nincsenek hagyományos értelemben vett osztályok és a gyerekek maguk tervezik meg a saját napjukat minden reggel egy hetente kitüzött cél alapján. Már most meg kellet terveznie, hogy milyen jegyet szeretne majd kapni kilencedik végén a különbözö tantárgyakból és a szerint alakították a személyes tanrendjét. Állítólag kell egy év, amire a gyerekek belerázódnak a rendszerbe, de amikor belejöttek, sokkal jobb eredményeket érnek el, mint az önkormányzati iskolákban.
Attila már augusztus óta nincsen jól. A mütét után csodálatos módon állt lábra, de ahogy az ösz jött, romlott az általános állapota, a betegsége újra fellángolt, mint ahogy ez elöfordul a reumásokkal. Magas lázakkal kezdödött és a jobb csuklójával, ami bedagadt. Kapott helyi szteroid kezelést - megszúrták a csuklóizületet, majd késöbb, mivel a panaszok nem szüntek meg, hanem épp ellenkezöleg, elküldték kivizsgálásokra, ahol nem találtak semmit. Szerintem egész egyszerüen pont a reumatológia nem foglalkozott vele úgy ahogyan kellett volna.
Elkezdtek vele szedetni egy új gyógyszert és a múlt héten felhívták Attilát, hogy nagyon alacsony a vörösvérsejt száma (hetente jár vérvételre) és hogy be akarják fektetni. Most éppen behívóra vár, mert nincs szabad ágy.
Mind a mai napig hetente minimum 3 alkalommal van láza és többet alszik, mint egy csecsemö. Képes a mondat közepébe belealudni, ha éppen fekszik. A jobb csuklója még mindig dagadt és erötlen, kicsit el is van deformálódva. Idönként nagyon le van törve, mert nem látja maga elött, mikor és hogyan fog kikeveredni ebböl.
De én tudom, hogy ki fog, mert az Úrnak tervei vannak vele.
Épp most hívott fel minket egy egyháztag, aki felajánlott Attilának egy vitamin- és fehérjekúrát, ami tavasszal segített neki a mütétre való felkészülésben. Ez lehet egy módja annak, hogy a vérképe rendbejöjjön és a teste megbírkózzon ezzel a fellángolással.
Gina nincs jól mostanában, kicsit besokallt az iskolai követelményektöl. Állítólag föleg lányokkal történik ilyesmi ebben a korban, ami aztán jobb esetben rendezödik egy idö után. Ginának szüksége van egy kis segítségre, hogy visszarázódjon a rendes kerékvágásba, így rendszeresen újabb és újabb célokat állítunk fel neki egy speciális pedagógus segítségével (aki egyébként csodálatos ember és imádom).
Merci nyáron érettségizik és most épp egy projekt-en dolgozik a barátnöjével, Lalussal, ami egyébként az iskolai munkája része. Egy képregényt csinálnak, amit Lalus rajzol, Merci pedig ír, mert média szakra jár, ahol "szöveg" szakirányt választott. Nem rég volt gyakorlaton 3 hétig az egyetemi újságnál, ahol cikkeket írt és interjúkat készített. Abszolút nem akar újságíró lenni (de azért tetszett neki a gyakorlat).
Keve nehezen bírkózott az óvodával eleinte, de most már szeret járni. Végre néha még azt is akarja, hogy svédül beszéljünk hozzá itthon - eddig ugyanis nagyon ellene volt a dolognak. Még egy évet fog oviba járni majd, aztán a "nagycsoportot" már az iskolában járja. Most lesz februárban 4 éves.
Én még mindig az intenzíven dolgozom. A klinikánkat összeolvasztották az érsebészettel, mondván, hogy az együttmüködés a szív- és érsebészet között mindkét osztálynak a javára válik majd, és ez minden bizonnyal így is van. Azért a háttérben mindenki tudja, hogy a cél valójában az volt, hogy megmentsék a klinikánkat a haláltól most, amikor a városunk egyeteme megkapta az orvosképzés lehetöségét. Annak ellenére, hogy egy kis város vagyunk, vannak világhírü szívsebészeink - ja, és most már érsebészeink is :)
Dióhéjban most ennyit, mert késö van és mennem kell és még egy csomó mindent kell megcsinálnom, mielött lefekszem. Remélem, ti jól vagytok!
Háááát, ez az év vége meglehetösen sok megpróbáltatást hozott nekünk és azt sem tudom, hol kezdjem az elbeszélést.
Elöször is nyáron nem tudtunk hazamenni Magyarországra. Igaz, nem is terveztük, mert tudtuk, hogy Attilát tavasszal operálják és nem számoltunk azzal, hogy már egy hónappal a mütét után futni fog, mint a nyúl.
De az igazság az, hogy sok pénzt fektettünk bele az üzletünkbe és nem is nagyon volt miböl hazamenni. Csak a hazaút autóval oda-vissza közel 400.000:- forintba kerül a mai árfolyamon; ki-ki eldöntheti mennyire sok, vagy kevés és akkor nincs benne semmi egyéb mulatság. Mivel heten vagyunk, ez az összeg repülövel sem sokkal kevesebb, de akkor nincs otthon autónk és nem tudunk magunkkal vinni egy csomó gyerekruhát pl a hugomnak, aki január közepére várja Bendegúzt, sem visszafelé nem tudunk transzportálni mindenféle jót, amit a nagymamák olyan szeretettel konzerválnak nekünk üvegekbe (és amit olyan jólesik elövenni, amikor elötör bennünk a honvágy).
Bár én élveztem a svéd nyarat. Merci barátnöje, Lalus eljött hozzánk látogatóba Dabasról és a lányok nagyon jól találták magukat. Én meg imádtam, hogy minden reggel, mielött bárki felébredt volna a családból kimehettem Angie kutyával (aki egyébként úgy bolond, ahogy van) az erdöbe és megszedtem magam málnával, majd néhány héttel késöbb áfonyával. Még az sem szegte a kedvemet, hogy idönként megtámadtak a hangyák és egyszer a hajamon hazahoztam egy kullancsot is, amit Keve kezén araszolva sikerült idöben lelepleznem. Jó volt málnázással indítani a reggeleket, mert a szívem minden nap megtelt hálával Isten iránt amikor láttam magam elött ezt az erdei terített asztalt. Kár, hogy nem értek a gombákhoz, mert összel sokan teleszedik a fagyasztót gombával is.
Jó néhányszor el tudtunk menni strandra is, skandináv mértékkel mérve meleg és napos nyarunk volt.
Járed elballagott az általánosból (kilencedikböl) és felvették egy IT gimnáziumba. Akkor még mérnöknek készült, de idö közben rájött, hogy nincs sem türelme sem energiája olyan sok évet belefektetni valamibe, amit a végén nem is biztos, hogy szeretni fog. Így hát maradt ugyanabban az iskolában, csak átment szakközépbe, ahol legalább, ha végez, akár rögtön dolgozni is kezdhet és késöbb is tovább tanulhat.
Csupi is iskolát váltott az idén, hatodikban kezdett egy új helyen, ahol egy teljesen más technikával tanulnak, mint máshol. Nekem tetszenek az új ötletek és neki is, így belevágtunk. Ebben az iskolában nincsenek hagyományos értelemben vett osztályok és a gyerekek maguk tervezik meg a saját napjukat minden reggel egy hetente kitüzött cél alapján. Már most meg kellet terveznie, hogy milyen jegyet szeretne majd kapni kilencedik végén a különbözö tantárgyakból és a szerint alakították a személyes tanrendjét. Állítólag kell egy év, amire a gyerekek belerázódnak a rendszerbe, de amikor belejöttek, sokkal jobb eredményeket érnek el, mint az önkormányzati iskolákban.
Attila már augusztus óta nincsen jól. A mütét után csodálatos módon állt lábra, de ahogy az ösz jött, romlott az általános állapota, a betegsége újra fellángolt, mint ahogy ez elöfordul a reumásokkal. Magas lázakkal kezdödött és a jobb csuklójával, ami bedagadt. Kapott helyi szteroid kezelést - megszúrták a csuklóizületet, majd késöbb, mivel a panaszok nem szüntek meg, hanem épp ellenkezöleg, elküldték kivizsgálásokra, ahol nem találtak semmit. Szerintem egész egyszerüen pont a reumatológia nem foglalkozott vele úgy ahogyan kellett volna.
Elkezdtek vele szedetni egy új gyógyszert és a múlt héten felhívták Attilát, hogy nagyon alacsony a vörösvérsejt száma (hetente jár vérvételre) és hogy be akarják fektetni. Most éppen behívóra vár, mert nincs szabad ágy.
Mind a mai napig hetente minimum 3 alkalommal van láza és többet alszik, mint egy csecsemö. Képes a mondat közepébe belealudni, ha éppen fekszik. A jobb csuklója még mindig dagadt és erötlen, kicsit el is van deformálódva. Idönként nagyon le van törve, mert nem látja maga elött, mikor és hogyan fog kikeveredni ebböl.
De én tudom, hogy ki fog, mert az Úrnak tervei vannak vele.
Épp most hívott fel minket egy egyháztag, aki felajánlott Attilának egy vitamin- és fehérjekúrát, ami tavasszal segített neki a mütétre való felkészülésben. Ez lehet egy módja annak, hogy a vérképe rendbejöjjön és a teste megbírkózzon ezzel a fellángolással.
Gina nincs jól mostanában, kicsit besokallt az iskolai követelményektöl. Állítólag föleg lányokkal történik ilyesmi ebben a korban, ami aztán jobb esetben rendezödik egy idö után. Ginának szüksége van egy kis segítségre, hogy visszarázódjon a rendes kerékvágásba, így rendszeresen újabb és újabb célokat állítunk fel neki egy speciális pedagógus segítségével (aki egyébként csodálatos ember és imádom).
Merci nyáron érettségizik és most épp egy projekt-en dolgozik a barátnöjével, Lalussal, ami egyébként az iskolai munkája része. Egy képregényt csinálnak, amit Lalus rajzol, Merci pedig ír, mert média szakra jár, ahol "szöveg" szakirányt választott. Nem rég volt gyakorlaton 3 hétig az egyetemi újságnál, ahol cikkeket írt és interjúkat készített. Abszolút nem akar újságíró lenni (de azért tetszett neki a gyakorlat).
Keve nehezen bírkózott az óvodával eleinte, de most már szeret járni. Végre néha még azt is akarja, hogy svédül beszéljünk hozzá itthon - eddig ugyanis nagyon ellene volt a dolognak. Még egy évet fog oviba járni majd, aztán a "nagycsoportot" már az iskolában járja. Most lesz februárban 4 éves.
Én még mindig az intenzíven dolgozom. A klinikánkat összeolvasztották az érsebészettel, mondván, hogy az együttmüködés a szív- és érsebészet között mindkét osztálynak a javára válik majd, és ez minden bizonnyal így is van. Azért a háttérben mindenki tudja, hogy a cél valójában az volt, hogy megmentsék a klinikánkat a haláltól most, amikor a városunk egyeteme megkapta az orvosképzés lehetöségét. Annak ellenére, hogy egy kis város vagyunk, vannak világhírü szívsebészeink - ja, és most már érsebészeink is :)
Dióhéjban most ennyit, mert késö van és mennem kell és még egy csomó mindent kell megcsinálnom, mielött lefekszem. Remélem, ti jól vagytok!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése