Kegyes hazugság
Ha az ember sok vasat tart a tüzben egyszerre, persze gondosan vigyázva rá, hogy a tüz azért nehogy valahogy kialudjon, meglehet, hogy némi lemaradásra tesz szert az irogatásban. Nem mondom, hogy nem hiányzik, föleg az, hogy kicsit egyedül maradjak önmagammal és tárgyalhassak azzal az isteni résszel, ami ott rejtözik mindannyiunkban.
Ösztönzést kaptam odaföntröl, hogy folytassam az írást, mert egyszer majd nemcsak az én, hanem a ti javatokra is fog ez szolgálni. Érdekesen hangzik, különösen hogy jelen pillanatban nem látom gyakorlati hasznát, de az Úr mindent egy-két emelettel fentebbröl szemlél. Mit is tudhatok én a dolgok céljáról és az Ö eszközeiröl?
Mostanában nem dolgoztam sokat, távol voltam Attila mütéte miatt, ami olyan jól ment, hogy csuda. Mi minden komplikációra el voltunk készülve, és most, csaknem 4 héttel az operáció után Attila képes mankóval 120 métert megtenni! Néhány napja teszteltük le. Furcsa elképzelni, hogy ez után, az egészséges embereknek olyan rövidke táv után, izomláza van mindenütt. Képzelhetitek, hogy ellustultak az izmok a tolókocsiban ülés kb 12 éve alatt.
Az egész alkata most másképpen néz ki. Egyenes a háta, és formálódik át mindenütt. Igaza volt. A teste megérdemelt egy utolsó esélyt arra, hogy a lehetö legoptimálisabban müködjön. Most már megint kezdünk jövöt látni magunk elött. (Észrevettétek, hogy az ember jövöképe mindig az aktuális érzelmeitöl és hozzáállásától függ?) Nem tudom, mi az ö rövid távú célja, de az enyém az, hogy be tudjon jönni velünk az erdöbe sétálni. Reménykedem benne, hogy még a nyáron sikerül ezt elérni. Olyan szép helyek vannak, amiket még nem látott.
A munkahelyemen szokásos a hajtás és ma megint erröl akartam egy kicsit írni.
Valamikor réges régen Óbudán, amikor még épp´hogy egyháztagok lettünk és tanító lettem az új egyháztagok és érdeklödök vasárnapi iskolájában, volt egy tanítás a becsületességröl. Ha jól emlékszem, éppen Váczy Károly is ott volt mint valamiféle kerületi elhívásban lévö elder és részt vett az órán.
A beszélgetés valahogy az öszinteségre terelödött és azt kezdtük fejtegetni, hogy van-e, lehet-e olyan fogalom, mint "kegyes hazugság" olyan emberek között, akik az evangélium szerint élnek? A legtöbbünk azt gondolta, hogy nincs más, mint igazság, vagy hazugság és a kettö között nincs semmi egyéb ami elfogadható lenne. Aztán hozzászólt egy nem sokkal korábban keresztelkedett nötestvérünk, egyébként diplomás növér, és elmesélte, hogyan titkolta az utolsó pillanatig a férje elött a szövettani vizsgálatok eredményeit, amit vele mint növérrel közöltek, de ö nem akarta, hogy a férje maga is megtudja hogy rákos és már csak hónapjai vannak hátra. Azzal érvelt, hogy nem akarta tönkretenni aggodalommal azt a kicsi idöt, amit így a férje és a család meglehetös nyugalomban és derüvel töltött el.
Váczy Károly azonban továbbra is azt gondolta, hogy nincs olyan, mint a "kegyes hazugság". A hazugság hazugság Isten szemében. Azt kérdezte a nötestvértöl: "Honnan tudod, hogy a férjed nem-e szeretett volna másképp csinálni dolgokat, ha ö maga is tudja, hogy olyan kevés ideje van hátra? Talán megtért volna, például."
Hát igen. Ez egy tipikus etikai dilemma és nehéz véleményt formálni, kinek is van igaza? Én személy szerint nem ítélem el az asszonyt, mert megértem a motivációt és biztosan nem volt könnyü végigcsinálni ezt a játékot a férje és a gyerekek elött, mert egyedül viselte az igazság terhét. De a vezetömnek is igaza volt, mert ha egyszer én magam tudom, hogy hazudok, akkor az hazugság, nem? És akkor Isten elött is az. Még az a szerencse, hogy ezt a kérdést nem nekem kell megválszolnom.
Fekszik nálunk egy középkorú férfi, akit egy kemény szívinfarktus után akut operálni kellett. A bypass-on túl egy VSD-t (ventricle septal defect - vagyis lyuk/hiányosság a két kamra közötti falban - szintén az infarktus következményeként) is be kellett foltozni és több, mint egy hétig feküdt két olyan géppel, amelyek közül az egyik a keringést tartotta fent, a másik a koszorúerek vérellátottságát támogatta. Akkoriban az orvosok még arról beszéltek, hogy szívátültetésre lesz szüksége, másképp nem maradhat életben.
Ha valamikor az intenzívre kerültök, igyekezzetek onnan minél hamarabb elkerülni, mert minden egyes ott töltött nappal hatványozottan nö az esélye annak, hogy begyüjtötök egy, vagy akár több olyan - a kezelésböl és a legyengült fizikai állapotból adódó - komplikációt, amely szerencsés esetben csak meghosszabbítja a kórházi tartózkodást, szerencsétlen esetben pedig véglegessé teszi.
Ebben az esetben - talán a megelözö antibiotikus kezelésnek köszönhetöen nem a szokásos szepszis , vagy tüdögyulladás lépett fel - hanem a has lett egyre keményebb és keményebb.
Láttátok a filmet "Az ember aki kecskéket bámult" ? Ez is beteges, de amit mi csinálunk az sem semmi. Mi a fenekeket bámuljuk. Egyrészt azért, hogy a betegeink nehogy felfekvést kapjanak (megelözés), másrészt meg azért, mert szeretnénk, ha a beviteli és a kiadási oldal megegyezne (mivel töltjük beléjük a folyékony táplálékot és a folyadékot felülröl). El tudjátok képzelni, hogy milyen nagy a boldogság, amikor végre kézzelfoghatóan megtapasztaljuk, hogy legalább az emésztés és kiválasztás rendben van?
Na ez a beteges...de így van. Örülünk.
Sajnos a kiadási oldal ebben az esetben abszolúte nem müködött és mielött lebumliztunk vele a CT-re, több variációs lehetöség is felmerült az orvosainkban. A CT mutatott egy-két érdekes dolgot, amit különbözöképpen is lehetett értelmezni, de már akkor sejtették, hogy daganatok is képbe kerültek. Az osztályvezetö altatóorvos összehívott egy sebészbrigádot és úgy döntöttek megnézik, mi van a hasfalon belül, mert a beteg állapota csak romlott.
Egyikünk sem gondolta, hogy arról az operációról még visszatolják a kórterembe, mert tényleg egy hajszálon függött az élete.
Néhány napig szabad voltam és ez alatt az idö alatt fantasztikus változáson ment át a beteg. Most már ébren van, igaz még lélegeztetjük, de bólint, vagy rázza a fejét: válaszol a kérdésekre. Korábban még az sem volt biztos, hogy az újraélesztés alatt nem-e szerzett agykárosodásokat. A két gépet, ami a szív munkáját segítette, már lekapcsolták. Ma a gyógytornásszal felültettük az ágy szélére és egészen jól ment! Egy olyan lépés elöre, ami egy héttel ezelött még elképzelhetetlennek tünt. Az ilyenek adnak eröt ahhoz, hogy elviseld azt, amikor elveszítünk valaki mást.
Szóval a beteg állapota viharos léptekkel javul és úgy tünik, maga is elvágyik tölünk, tehát harcol, nem adta fel.
Te megmondanád neki, hogy: "Apropó, véletlenül felfedeztünk egy veserákot, ami áttételeket képzett a mellkas- és a csipöcsontokban. Az onkológus, aki konzultálni jött azt írta a válaszában, hogy nem tervez kezelést, csak fájdalomcsillapítást (palliative care), hogy ne kelljen szenvedned."
Az egyik kollégám úgy fogalmazott, hogy ez hasonlatos ahhoz, amikor kimentessz egy fuldoklót a vízböl, hagyod, hogy szusszanjon egyet és utána visszanyomod a víz alá.
Most mondjátok meg, mit tennétek ti? Ha a helyében lennétek, szeretnétek hallani a teljes igazságot?
Ösztönzést kaptam odaföntröl, hogy folytassam az írást, mert egyszer majd nemcsak az én, hanem a ti javatokra is fog ez szolgálni. Érdekesen hangzik, különösen hogy jelen pillanatban nem látom gyakorlati hasznát, de az Úr mindent egy-két emelettel fentebbröl szemlél. Mit is tudhatok én a dolgok céljáról és az Ö eszközeiröl?
Mostanában nem dolgoztam sokat, távol voltam Attila mütéte miatt, ami olyan jól ment, hogy csuda. Mi minden komplikációra el voltunk készülve, és most, csaknem 4 héttel az operáció után Attila képes mankóval 120 métert megtenni! Néhány napja teszteltük le. Furcsa elképzelni, hogy ez után, az egészséges embereknek olyan rövidke táv után, izomláza van mindenütt. Képzelhetitek, hogy ellustultak az izmok a tolókocsiban ülés kb 12 éve alatt.
Az egész alkata most másképpen néz ki. Egyenes a háta, és formálódik át mindenütt. Igaza volt. A teste megérdemelt egy utolsó esélyt arra, hogy a lehetö legoptimálisabban müködjön. Most már megint kezdünk jövöt látni magunk elött. (Észrevettétek, hogy az ember jövöképe mindig az aktuális érzelmeitöl és hozzáállásától függ?) Nem tudom, mi az ö rövid távú célja, de az enyém az, hogy be tudjon jönni velünk az erdöbe sétálni. Reménykedem benne, hogy még a nyáron sikerül ezt elérni. Olyan szép helyek vannak, amiket még nem látott.
A munkahelyemen szokásos a hajtás és ma megint erröl akartam egy kicsit írni.
Valamikor réges régen Óbudán, amikor még épp´hogy egyháztagok lettünk és tanító lettem az új egyháztagok és érdeklödök vasárnapi iskolájában, volt egy tanítás a becsületességröl. Ha jól emlékszem, éppen Váczy Károly is ott volt mint valamiféle kerületi elhívásban lévö elder és részt vett az órán.
A beszélgetés valahogy az öszinteségre terelödött és azt kezdtük fejtegetni, hogy van-e, lehet-e olyan fogalom, mint "kegyes hazugság" olyan emberek között, akik az evangélium szerint élnek? A legtöbbünk azt gondolta, hogy nincs más, mint igazság, vagy hazugság és a kettö között nincs semmi egyéb ami elfogadható lenne. Aztán hozzászólt egy nem sokkal korábban keresztelkedett nötestvérünk, egyébként diplomás növér, és elmesélte, hogyan titkolta az utolsó pillanatig a férje elött a szövettani vizsgálatok eredményeit, amit vele mint növérrel közöltek, de ö nem akarta, hogy a férje maga is megtudja hogy rákos és már csak hónapjai vannak hátra. Azzal érvelt, hogy nem akarta tönkretenni aggodalommal azt a kicsi idöt, amit így a férje és a család meglehetös nyugalomban és derüvel töltött el.
Váczy Károly azonban továbbra is azt gondolta, hogy nincs olyan, mint a "kegyes hazugság". A hazugság hazugság Isten szemében. Azt kérdezte a nötestvértöl: "Honnan tudod, hogy a férjed nem-e szeretett volna másképp csinálni dolgokat, ha ö maga is tudja, hogy olyan kevés ideje van hátra? Talán megtért volna, például."
Hát igen. Ez egy tipikus etikai dilemma és nehéz véleményt formálni, kinek is van igaza? Én személy szerint nem ítélem el az asszonyt, mert megértem a motivációt és biztosan nem volt könnyü végigcsinálni ezt a játékot a férje és a gyerekek elött, mert egyedül viselte az igazság terhét. De a vezetömnek is igaza volt, mert ha egyszer én magam tudom, hogy hazudok, akkor az hazugság, nem? És akkor Isten elött is az. Még az a szerencse, hogy ezt a kérdést nem nekem kell megválszolnom.
Fekszik nálunk egy középkorú férfi, akit egy kemény szívinfarktus után akut operálni kellett. A bypass-on túl egy VSD-t (ventricle septal defect - vagyis lyuk/hiányosság a két kamra közötti falban - szintén az infarktus következményeként) is be kellett foltozni és több, mint egy hétig feküdt két olyan géppel, amelyek közül az egyik a keringést tartotta fent, a másik a koszorúerek vérellátottságát támogatta. Akkoriban az orvosok még arról beszéltek, hogy szívátültetésre lesz szüksége, másképp nem maradhat életben.
Ha valamikor az intenzívre kerültök, igyekezzetek onnan minél hamarabb elkerülni, mert minden egyes ott töltött nappal hatványozottan nö az esélye annak, hogy begyüjtötök egy, vagy akár több olyan - a kezelésböl és a legyengült fizikai állapotból adódó - komplikációt, amely szerencsés esetben csak meghosszabbítja a kórházi tartózkodást, szerencsétlen esetben pedig véglegessé teszi.
Ebben az esetben - talán a megelözö antibiotikus kezelésnek köszönhetöen nem a szokásos szepszis , vagy tüdögyulladás lépett fel - hanem a has lett egyre keményebb és keményebb.
Láttátok a filmet "Az ember aki kecskéket bámult" ? Ez is beteges, de amit mi csinálunk az sem semmi. Mi a fenekeket bámuljuk. Egyrészt azért, hogy a betegeink nehogy felfekvést kapjanak (megelözés), másrészt meg azért, mert szeretnénk, ha a beviteli és a kiadási oldal megegyezne (mivel töltjük beléjük a folyékony táplálékot és a folyadékot felülröl). El tudjátok képzelni, hogy milyen nagy a boldogság, amikor végre kézzelfoghatóan megtapasztaljuk, hogy legalább az emésztés és kiválasztás rendben van?
Na ez a beteges...de így van. Örülünk.
Sajnos a kiadási oldal ebben az esetben abszolúte nem müködött és mielött lebumliztunk vele a CT-re, több variációs lehetöség is felmerült az orvosainkban. A CT mutatott egy-két érdekes dolgot, amit különbözöképpen is lehetett értelmezni, de már akkor sejtették, hogy daganatok is képbe kerültek. Az osztályvezetö altatóorvos összehívott egy sebészbrigádot és úgy döntöttek megnézik, mi van a hasfalon belül, mert a beteg állapota csak romlott.
Egyikünk sem gondolta, hogy arról az operációról még visszatolják a kórterembe, mert tényleg egy hajszálon függött az élete.
Néhány napig szabad voltam és ez alatt az idö alatt fantasztikus változáson ment át a beteg. Most már ébren van, igaz még lélegeztetjük, de bólint, vagy rázza a fejét: válaszol a kérdésekre. Korábban még az sem volt biztos, hogy az újraélesztés alatt nem-e szerzett agykárosodásokat. A két gépet, ami a szív munkáját segítette, már lekapcsolták. Ma a gyógytornásszal felültettük az ágy szélére és egészen jól ment! Egy olyan lépés elöre, ami egy héttel ezelött még elképzelhetetlennek tünt. Az ilyenek adnak eröt ahhoz, hogy elviseld azt, amikor elveszítünk valaki mást.
Szóval a beteg állapota viharos léptekkel javul és úgy tünik, maga is elvágyik tölünk, tehát harcol, nem adta fel.
Te megmondanád neki, hogy: "Apropó, véletlenül felfedeztünk egy veserákot, ami áttételeket képzett a mellkas- és a csipöcsontokban. Az onkológus, aki konzultálni jött azt írta a válaszában, hogy nem tervez kezelést, csak fájdalomcsillapítást (palliative care), hogy ne kelljen szenvedned."
Az egyik kollégám úgy fogalmazott, hogy ez hasonlatos ahhoz, amikor kimentessz egy fuldoklót a vízböl, hagyod, hogy szusszanjon egyet és utána visszanyomod a víz alá.
Most mondjátok meg, mit tennétek ti? Ha a helyében lennétek, szeretnétek hallani a teljes igazságot?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése